17 resultater (0,63291 sekunder)

Mærke

Butik

Pris (EUR)

Nulstil filter

Produkter
Fra
Butikker

108 szemes bordó fa mala karkötő

Obama

Kis növényhatározó

Quillingdíszek - Színes Ötletek 127.

Európa gyökerei

Szafari az Ábránd-lakótelepen

Kékszem Jázmin irkája

A sátán kutyája

Időfutár 4. - A Káosz temploma

Szerelmek tavasza - Beethoven, a Brunszvik-lányok és más szívügyek

Hollywood magyar szemmel

Hollywood magyar szemmel

Tudta Ön, hogy a legfontosabb hollywoodi filmstúdiók közül kettőt magyar kivándorlók alapítottak? Tudta Ön, hogy maga az amerikai stúdiórendszer is nagyrészt magyar találmány? Tudta Ön, hogy a múlt század első felében egy sor magyar világklasszis író, színész, rendező, díszlettervező és zeneszerző Hollywoodban nyüzsgött és alkotott? Tudta Ön, hogy a magyar Oscar-díjasok sokkal többen voltak-vannak, mint a magyar Nobel-díjasok? Bokor Pál tízéves filmes munkásságának egyik eredménye ez a könyv, mely egyben az eddigi legteljesebb magyar nyelvű Hollywood-történet. A kötet új fényt vet magára az amerikai film-metropoliszra, a sztárrendszerre, továbbá a szerző saját kutatásainak eredményeit is magában foglalja. Őt természetesen elsősorban az foglalkoztatja, miként járultak hozzá a magyar származású filmesek ahhoz, hogy Hollywood fogalommá válhatott a nemzetközi szórakoztatóiparban és a világkultúrában. E tekintetben felfedezései néha kifejezetten meghökkentőek. Az amerikai film sztoriját megelevenítő Hollywood-trilógia első része az Oscar-díjak történetét dolgozza fel egészen napjainkig. A második rész a stúdiórendszer és a nagy sikerfilmek keletkezéséről, a producerek világáról szól, a harmadik a sztárrendszer kialakulását, történetét, a világsztárok élet-és munkaviszonyait mutatja be, ha nem is a bulvárlapok sokszor fellengzős modorában, de mindig tényszerűen és a témához illő szórakoztató stílusban.

HUF 5000.00
1

Hitler utolsó dobása

Hitler utolsó dobása

„Egy amerikai katona a szövetségesek arcvonalán az egyik bokor mögül kémlelte a Brenta folyó völgyét – a hegyek fák borította lábainál szétszórt tanyák festői látványa tárult elé. A dombvidék tele volt német ejtőernyősökkel. Az ellenséges vonalak felől többen is egyenesen az amerikai közlegény felé tartottak: fél tucat partizán, fegyverrel a kezében, egy jobban öltözött, fegyvertelennek tűnő civil, valamint egy szikár alak kopott, szürkéskék egyenruhában. Mindenki, aki ébren volt az amerikai frontvonalon, árgus szemmel figyelte, ahogy ezek az emberek előbukkannak a német hadállások közül és leereszkednek a lankán a völgybe. El sem tudták képzelni, mindez mit jelenthet.” Először olvashatjuk teljes egészében annak döbbenetes történetét, hogy 1945 áprilisában a német lágerekből hogyan gyűjtötték össze és szállították az olasz Alpokba a nácik legértékesebb foglyait, hogy Hitler alku tárgyaként használhassa őket a világháború utolsó napjaiban zajló kockázatos végjáték során. Az SS-nek kiadták a parancsot: amint a katonai helyzet romlik, végezzék ki mind a százharminckilenc túszt – európai államfőket és tábornokokat, náciellenes összeesküvőket és családtagjaikat, brit titkos ügynököket, a „nagy szökés miatt” híressé vált angol tiszteket, pilótákat, időseket és gyermekeket. Feszültséggel teli dráma kezdődött. Az őrök egyre kiszámíthatatlanabbá váltak, és a rabok sorsát az SS és a Wehrmacht közti súlyos konfliktus is beárnyékolta, míg végül az amerikai hadsereg kétségbeesett mentőakciót indított a kiszabadításukra. A Hitler utolsó dobása eddig kiadatlan forrásokból merítve, regényes formában számol be erről a meghökkentő eseményről, a foglyok borzasztó hányattatásain át a szerencsés megmentésükig.

HUF 4999.00
1

A film mint mozgás - Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról

A film mint mozgás - Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról

A film szépségére vonatkozó elméletek értékelő összegezését és a szerző saját filmelméleti eszmefuttatásait tartalmazó mű először jelenik meg puhakötésben. A gazdag gondolatgyűjteményt mintegy kétszázötven világfilm és jónéhány magyar film elemzése teszi teljessé. A szerző kiindulópontja szerint a film nem audiovizuális, hanem kinetovizuális művészet, azaz nem a hang és a kép, hanem a mozgás és a kép művészete. A film mint mozgás egyfelől legendákat búcsúztat, másfelől számos új fogalommal és megfigyeléssel szolgál. Ilyenek az itt először megfogalmazott valóságtöbblet-elmélet, a filmszerű mozgások, az autoszelekciós szerepválasztás elmélete, a kamera, a montázs, a premier plán és a totálkép művészi lehetőségeivel kapcsolatos megfontolások. Az első kiadás alkalmával egy televíziós interjújában a szerző így szólította meg a filmszakma szereplőit: "Azért kellett megírnom ezt a könyvet, mert tudom, hogy aki egyszer elolvassa, soha többé nem mer rossz filmet csinálni". A film mint mozgás azonban nemcsak filmeseknek szól, hanem minden filmrajongónak, akit érdekelnek a hetedik művészet kulisszatitkai. A kritikákból: "A filmművészetről alkotott következetes koncepció és jól kidolgozott részletek jellemzik ezt a kivitelezésében is szép, gondosan szerkesztett könyvet." Bárdos Judit, Élet és Irodalom "Balázs Béla hazájában a filmről való meditációnak változatlanul erős a bázisa. Ez a szép kiállítású, remek illusztrációkkal bővített kiadvány a bizonyíték. Bokor Pál teljesítménye elismerést érdemel és követésre inspirál." Veress József, Filmvilág "Egy olyan világban, ahol az ember naponta több órát tölt filmnézéssel, rendet tenni egy ilyen kaotikus állapotban lévő diszciplínában, több mint tiszteletreméltó kísérlet." Iván Katalin, Könyvkultúra "Vaskos kötet, ennek ellenére sokszor éreztem úgy, hogy egyes fejezetek kurtára sikeredtek. Szívesen olvastam volna még..." Réz András, Új Könyvpiac

HUF 3990.00
1

Veres róka, vörös bársony, piros rózsa

Veres róka, vörös bársony, piros rózsa

A könyv a magyar nyelv azon - nemzetközi összehasonlításban is ritka - sajátosságát vizsgálja, hogy a piros szín jelölésére két fontos színneve van. A piros és a vörös talán hasonló jelentőséggel bíró színelnevezésnek tűnhetnek, a kutatás végkövetkeztetése szerint azonban sohasem voltak, illetve még ma sem azonos rangú kifejezői a gondolkodásunkban meglévő piros színosztálynak. A szerző színmintákkal végzett néprajzi terepmunkái során azt tapasztalta, hogy vagy az egyik, vagy a másik használatos általánosan és konzekvensen az egységes piros kategória jelölésére. Sőt a történeti szöveganyagban végzett (a piros és a veres/vörös mellett a bordó, a vörhenyes, a rőt stb. szavakra is fókuszáló) vizsgálatai révén meggyőzően bizonyítja, hogy ez a múltban is így volt: a szóban forgó két színnév történetileg egymást váltja. A veres/vörös egykor pontosan azt a szerepet töltötte be nyelvünkben, mint amit ma a piros, a kettő szerepcseréje nagyjából a 19. század közepén/végén következett be. A piros és a veres/vörös egykori és mai jelentéseinek meglehetősen bonyolult kérdéseiben elmélyedve a szerző egyben megismertet bennünket a rózsaszín történetével is. Pontosabban azzal a folyamattal, ahogy ez a mára önálló szín a sokféle pirosas árnyalatot magába foglaló piros kategória egyik szerény kis árnyalatából önálló, saját szimbolikai arculattal bíró színkategóriává vált. Bemutatja továbbá azt is, hogy nyelvünk az újkortól kezdve milyen színneveket használt a rózsaszín-piros színmezőhöz tartozó tónusok kifejezésére. Bizonyosan meglepetésünkre szolgál az - a könyvben részletesen kifejtett - felfedezés, hogy piros szavunk eredeti értelme (legalábbis vizuális szemantikájának egy részét tekintve) nehezen választható el a rózsaszíntől, mint ahogy a rózsavirágtól, a hajnaltól, az arctól, sőt még a bíbortól sem.

HUF 5990.00
1

Gondolkodj okosan!

Gondolkodj okosan!

A Z generáció tagjai a korábban soha nem látott sebességű technológiai és társadalmi változások, valamint a globális összeköttetések korszakának gyermekei. Ebben az állandó változásban azonban az okos gondolkodás és hatékony problémamegoldás ugyanolyan, ha nem fontosabb képesség, mint Szókratész idejében volt. A mesterséges intelligencia térnyerésével még nagyobb a jelentősége annak, hogy ki miként képes megérteni, elemezni és felhasználni az egyre bővülő információrengeteget. A több évtizedes egyetemi oktatói, tanácsadói és tréneri tapasztalattal rendelkező közgazdász szerző ebben az üdítően inspiráló könyvben a kritikai gondolkodás rejtelmeibe vezeti be az olvasót. A kötet saját élményekre építve ad gyakorlati tanácsokat és módszereket az okos gondolkodás fejlesztéséhez, a sikeres és felelős döntéshozatalhoz, miközben közérthető nyelven magyarázza el az elméleti hátteret is. A könyv tehát nem csupán absztrakt elméletek tárháza, gyakorlati feladatokkal is segít a tanultak azonnali alkalmazásában, számos érdekes és szellemes példát tárva az olvasó elé. Elsősorban középiskolás és egyetemista fiataloknak szól, de mindenki számára hasznos, aki fejleszteni akarja kritikai gondolkodását, és ezáltal szeretne jobb döntéseket hozni. RADÁCSI LÁSZLÓ (1968) három évtizedet töltött a felsőoktatásban, dolgozott nagyvállalatok és civil szervezetek tanácsadójaként, vezetői coachként, csapat- és szervezetfejlesztő trénerként. Ez idő alatt több tízezer fiatallal és fejlődni kívánó felnőttel volt kapcsolatban. Számos témában publikált, a cikkek mellett több könyv szerzője vagy társszerzője: Vállalati etika (szerzőtárs: Boda Zsolt, 1997), Alternatív kapitalisták (szerzőtárs: Pataki György, 2000), Aranykalitkában: Fiatal vállalatvezetők a rendszerváltás utáni Magyarországon (szerzőtárs: Bokor Attila, 2006), Üzleti és civil szervezetek együttműködése Magyarországon (2015), Felelős és fenntartható vállalat (2021). Rendszeres rádió-, tévé és podcast-interjúalany. Tanító, kutató, tanácsadó és ismeretterjesztő munkájáért 2012-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. PhD-fokozatát 2001-ben szerezte a mai Budapesti Corvinus Egyetemen, 2024 májusa óta habilitált doktor. Három fiúgyermek édesapja, Budapesten él.

HUF 6450.00
1

A film mint mozgás - Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról

A film mint mozgás - Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról

Gazdag történeti, elméleti és esztétikai gondolatgyűjteményt kínál a szerző, mely alighanem minden filmrajongó figyelmére érdemes. A filmszakma szereplőit pedig ő maga így szólította meg egy televíziós interjújában félig humorosan, félig komolyan: "Azért kellett megírnom ezt a könyvet, mert tudom, hogy aki egyszer elolvassa, soha többé nem mer rossz filmet csinálni". A film mint mozgás jól rendszerezett eszmefuttatásait mintegy kétszázötven világfilm és jónéhány magyar film elemzése, sokszor meghökkentő összevetések, fekete-fehér és színes fotók támasztják alá. Noha a könyvben minden benne van, amit az új, digitális korszakváltás idején a film szépségéről tudni kell, mégsem egyszerű összefoglalása ez a filmvarázs százhúsz év alatt született és mai elméleti magyarázatainak. A szerző kiindulópontja szerint a film nem audiovizuális, hanem kinetovizuális művészet, azaz nem a hang és a kép, hanem a mozgás és a kép művészete. E látszatra egyszerű tétel kibontásakor A film mint mozgás egyfelől legendákat búcsúztat, másfelől számos új fogalommal és megfigyeléssel szolgál. Ilyenek az itt először megfogalmazott valóságtöbblet-elmélet, a filmszerű mozgások elmélete, az autoszelekciós szerepválasztás leírása, a szín-montázzsal, a totálkép művészi rangjának visszaadásával kapcsolatos megfontolások. Mindez fölös tudományoskodás nélkül, közérthető, olvasmányos stílusban. Az eddig megjelent kritikákból: "A filmművészetről alkotott következetes koncepció és jól kidolgozott részletek jellemzik ezt a kivitelezésében is szép, gondosan szerkesztett könyvet." (Bárdos Judit, Élet és Irodalom) "Balázs Béla hazájában a filmről való meditációnak változatlanul erős a bázisa. Ez a szép kiállítású, remek illusztrációkkal bővített kiadvány a bizonyíték. Bokor Pál teljesítménye elismerést érdemel és követésre inspirál." Veress József, Filmvilág "Egy olyan világban, ahol az ember naponta több órát tölt filmnézéssel, rendet tenni egy ilyen kaotikus állapotban lévő diszciplínában, több mint tiszteletreméltó kísérlet." (Iván Katalin, Könyvkultúra) "Vaskos kötet, ennek ellenére sokszor éreztem úgy, hogy egyes fejezetek kurtára sikeredtek. Szívesen olvastam volna még..." (Réz András, Új Könyvpiac)

HUF 6800.00
1