Harc a Maláj-tengeren - Konvoj csata az Északi-tengeren
A ?II. világháború tengeri hadszíntereinek egyik legnevezetesebbje a Csendes-óceán végtelen víztükre volt, ahol a japán és az amerikai hadihajók mérték össze erejüket. Ám ezúttal nem erről szól Földi Pál, hanem a nagy Csendes-óceáni ütközeteket megelőző Maláj-tengeri brit-japán összecsapásokról, illetve a japán hódításról. A szerző mindenekelőtt a történeti előzményeket mutatja be, Japán korábbi terjeszkedését a térségben, illetve a brit gyarmatbirodalom itteni részének hadi potenciálját. A tengeri csaták kiindulópontja – mindenki által tudottan – a Pearl Harbour elleni japán támadás volt. Csakhogy a szerző szerint Roosevelt elnök eszelte ki ennek haditervét, hogy Japánt 'beleugrassa' a háborúba. Ezért a Csendes-óceán e kikötőjébe vonta össze az amerikai flotta egy részét, de szinte csak elavult hadihajókat, mert repülőgép-anyahajó vagy modern csatahajó egy sem állomásozott itt2 Az angolok még ezek után sem vették komolyan a japánokat, annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor a japán erők partra szálltak Malajziában, és megindultak Szingapúr felé. A szerző ettől kezdve szinte napról napra, óráról órára haladva idézi föl a hadviselő felek hadmozdulatait, az angolok pusztító vereségét, a Brit Távol-Keleti Hajóraj megsemmisülését, Szingapúr, majd Szumátra, Jáva, Borneó, Celebes, a Fülöp-szigetek elestét. A japán hódítás részletes hadtörténeti krónikája a kötet, amely azzal a megállapítással zárul, hogy Japánt a Szovjetunió, Anglia és az USA együtt sem tudta térdre kényszeríteni, csak az atomfegyver bevetése törte meg a japánok erejét. A hátlapjával hozzákötött másik tanulmány az Északi-tengeren közlekedő szövetséges hadianyag-szállító konvojok heroikus erőfeszítésének állít emléket. A brit-amerikai szállítmányok Angliából, illetve Izlandról kiindulóan Murmanszkon keresztül jutottak el legrövidebb úton a Szovjetunióba. Csakhogy az útvonal valóságos rémálom volt a tengerészek számára, a farkasordító hideg és a jegesedés , jégbefagyás veszélye mellett a 115 napig tartó sötétséggel kellett megküzdeniük a hajósoknak, a fehér éjszakák pedig valósággal megvilágították a szállítóhajókat a német tengeralattjáróknak. Minden szörnyű nehézség ellenére 1941-től megindultak a szállító konvojok, és persze hamarosan megjelentek a német hadihajók is e jeges vizeken. 1945-ig összesen negyven konvoj (811 hajó) tette meg a szörnyű utat, amelyet csak nehezített a Szovjetunió katonapolitikája, hiszen a szövetségesekkel szemben is érvényesített éber titokvédelem szinte kiszolgáltatta a hajókat a német támadásoknak. (Pl. az amerikai tankerek nem úszhattak be Murmanszk kikötőjébe, ezért a nyílt tengeren sokkal kisebb kapacitású orosz tartályhajókba fejtették át az üzemanyagot, kiváló célpontot nyújtva a német UBootoknak.)
